Az alábbiakban a marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem rendező szakos hallgatójának - KOCSIS TÜNDE - értékelő véleményt olvashatják a 2009. szept. 25.-én, a XI. PADIF (Partiumi Diákszínjátszó Fesztivál - Szilágycseh) programjának keretében bemutatott Disznójáték előadásról.

Czakó Gábor: Disznójáték a Féling Színházi Csoport előadásában

A Féling Színházi Csoport előadásában egy érdekes disznóvilág tárul elénk három disznó, és végül a hentes-böllér jóvoltából. Ebbe olykor be- és kiugrál Kóbor Blöki, nem tudni mi célból, talán, mert ő a legfiatalabb és keresi a helyét a világban, avagy a világok között, de az a legvalószínűbb, hogy ő akarja ezt a disznótörténetet elmondani. 
A dőzsölő disznók hitetlenkedve rájönnek arra, hogy levágás előtti, utolsó perceiket élik. A halál közelségének tudata kétségbe ejti, és lázadásra készteti a malacokat, akik játékukkal felidézik a kés előtti disznók futkorászó visítozását is, de akár a vesztüket érző politikusok fejetlen ideológiákba, irreális vágyakba, utópisztikus képzelgésekbe menekülését is. 

Tulajdonképpen ez egy tragikus játék, illetve minden komikumával együtt az kellene legyen. A tragikus helyzet fenn áll, ám csak egy disznóval, a buta Mangaliczával tudunk sorsközösséget vállalni, mert csak ő az, aki butasága ellenére őszintén és reálisan gondolkodik arról, hogy hogyan lehetne megmenekülni a gyilkos böllérek markából. Mangalica úr halálában is hasznos kíván lenni, lázadásra buzdítja a disznókat, egységre szólítja fel őket, alázatos, szerény, ő Sertésország ötletének kiötlője, amit majd a többiek maradéktalanul lenyúlnak tőle. 
A másik két disznó a végletekig kicsinyes: önző, önfejű, pöffeszkedő, nagyokos, beképzelt, gonosz, csaló, hencegő, gyáva, ravasz, áruló. 

Az előadásban a színészek jelenléte erős, és játékuk elejétől végig energikus, fenntartott. Talán a szerepek mélysége és árnyalása bír némi hiátussal. Mangalicza úrnak a legárnyaltabb a szerepe, hiszen rossz tulajdonsága mellett számos pozitív megmutatkozik, de nála is elkel még a mélyítés. 
Yorkshire úr idézi fel leginkább a visító, szaladgáló disznót. Elég lenne kevesebb és pontosabb „aprózás” részéről. A két vezető disznó között izgalmas a versengés, viszont a kelleténél több az indulatos magamutogató dölyfösködés - elég egyszer felmutatni ezen oldalukat, az ismétlés már unalmassá válik jegyzem ezt meg Czakó Gábornak is, továbbá azon véleményen vagyok, hogy a kicsinyesség és nevetségesség mellett fel kellene mutatni a két fődisznónál is néhány pozitív tulajdonságot, így az összetettebb figurák lévén, jobban érdekel majd „Ődisznóságuk”. Ekképpen tragikusabbá válhat a játék is, és szépen kiélezi e tragikumot a másik véglet, a már működő szövegbeli és játékbeli poénok sokasága: a komikum.
Az előbbiek alapján a játékban a megmutatás helyét minél inkább az átélés uralná. A színészek a tragédiát alaposan felvázolták, de vajon milyen lenne, ha igazán elmélyülnének benne? 

A Kóbor Blökit alakító fiúnak nagyon kidolgozott és szép játéka van, versben beszél, és meggyőző gesztusai vannak, de úgy igazán nincs szüksége a történetnek rá. Egy külön jelenség a színpadon, amely kísérletei ellenére inkább másfelé viszi, megszakítja a történetet, a darab egészére inkább rossz hatással van, mint jóra - noha kétségkívül más színt visz be. Lóg a levegőben a szerepe ... más nyelven beszél, amikor a néző fel van hangolva egy „disznós” beszédre, akkor sokszor hirtelen nem is érthető, hogy ez a narrátorféleség miket dikciózik olyan szépen és választékosan.

Mivel a disznó-emberek behoznak egyfajta sajátos dimenziót, a böllér méretét is oly módon lehetne elképzelni, ami egy más világot hozna be. Pl. hatalmas kezek, vagy árnyjátékban valami félelmetes hatalmasságok stb. 

A kolbász a végén dicséretre méltó záróötlet. Megtörténik a disznók metamorfózisa, s ha eszünk belőlük, akkor máris mi is részesei vagyunk e „disznó-világnak”.

Steinwender József rendező úrnak kívánok egészséget és azt, hogy bátrabban húzzon a megrendezendő szövegből.
A színészeknek is gratulálva azt kívánom, hogy akkor is a többoldalú szerep megjelenítésére törekedjenek, amikor a színmű ezt nem írja elő.

Az előadást pedig, aki tudja, nézze meg, mert „disznójó”! 

Kocsis Tünde